2004. július 16. és 21. között tartotta Orosházán nyári nemzetközi edzőtáborát a Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség, shihan Wakiuchi Tsutomu 6. dan, Olaszországban élő japán mester vezetésével, mintegy száznyolcvan fő részvételével. A Honvéd Zrínyi SE képviseletében a táborban részt vett sensei Horváth János 4. dan, Szilágyi József 1. kyu és Farkas Tímea 2. kyu.

A napi három kemény edzés mellett is a tábor jó hangulatban zajlott. A július 20-án megtartott övvizsgán kb. nyolcvan fő állt fel vizsgázni a tanulófokozatokra, illetve sho danra és ni danra. A vizsgakövetelményeket a legtöbben teljesítették, és nyolcan kaptak 1. dan, négyen 2. dan mesterfokozatot. A táborban sikeresen vizsgázott 1. dan-ra sempai Szilágyi József, valamint 1. kyu-ra Farkas Tímea. A tábort közös vacsora, utána diszkó és vidám szórakozás zárta.
2004. június 28. és július 3. között került megtartásra hagyományos nyári edzőtáborunk Püspökszilágyon, melyen a testvér-klubok tagjaival együtt közel ötven fő vett részt. Az edzések jó hangulatban, de keményen zajlottak, ez alkalommal azonban éjszakai tréning nem volt. A pénteki övvizsgán huszonheten álltak fel vizsgázni, mindenki sikeres vizsgát tett, kiemelkedő teljesítményükért többen külön dicséretben is részesültek.

A szakosztály tagjai közül sikeres övvizsgát tett:

Felnőtt: Szijártó Csaba 4. kyu, Ilcsik Réka 6. kyu, Kazár Natália 9. kyu, Lejtényi Tibor 10. kyu, Horti Dávid 10. kyu;

Gyermek: Bíró Blanka 5. kyu, Takács Bence 7. kyu, Gyuri Pál 7. kyu, Dávid Tünde 8. kyu, Menyhárt Dávid 9. kyu, Menyhárt Kyra 9. kyu.

A tábort jókedvű Sayonara-party zárta, melyen sensei Horvát János 4. dan értékelte a tábort és a vizsgát, együtt nevettünk a tábor "életét" bemutató humoros csapat-demonstrációkon, majd a búcsúest késő estébe nyúló kötetlen szórakozással, zenével, tánccal fejeződött be.
Szentesen került megrendezésre 2004. április 24-én a III. Kyo Sai utánpótlás és felnőtt női "A", férfi "A", "B", "C" kategóriás, súlycsoportos knock down Magyar Bajnokság.

Versenyzőink:

  • Szilágyi József 1. kyu (felnőtt A-kat., +80 kg) -
  • Litauszki Zoltán 3. kyu (serdülő, könnyűsúly) -
  • Domszky Tamás 3. kyu (serdülő, középsúly) I. helyezett
  • Takács Bence 8. kyu (serdülő, könnyűsúly) I. helyezett
  • Gyuri Pál 8. kyu (serdülő, nehézsúly) I. helyezett
Valamennyi versenyző egyenes kieséses rendszerben küzdött.

Szilágyi József kategóriájában nyolc fő nevezett. Sajnos Józsefnek nem kedvezett a sorsolás, ellenfele Dévényi András 2. danos, rutinos versenyző volt. József jól indított, erős sorozatokkal támadta ellenfelét, akivel szemben azonban, annak kiemelkedő állóképessége miatt, nem tudott értékelhető találatot elérni. A 3 perces tiszta küzdőidő végéig József szintén kitűnő állóképességének és jó védekezésének köszönhetően ellenfele sem tudott találatot bevinni. A küzdelem végén a bírók József ellenfelét látták jobbnak.

Litauszki Zoltán kategóriájában tíz versenyző indult, Zoltán a nyolc között kezdett. A sorsolás itt sem kedvezett klubunknak, ellenfele Takács Bence volt, így sajnos kettőjük közül csak egyikük juthatott a legjobb négy közé. Zoltán szépen, határozottan küzdött, de a fejét nem védte kellően, így Bence nyert awazate ipponnal. Zoltán sajnos nem jutott tovább, de a verseny további részében kiváló sportszerűséggel és remek csapatszellemmel segítette klubtársai küzdelmeit, és szurkolt győzelmükért.

Takács Bence a nyolc közé jutásért bemérkőző volt, első ellenfelét küzdőidőn belül megverte jodan gerikkel, awazate ipponnal. Következő ellenfele Litauszki Zoltán volt, akivel kemény küzdelmet vívott. Bence ügyesen kihasználva, hogy Zoltán sajnos a fejét nem védte elég hatékonyan, pontos jodan gerikkel, awazate ipponnal ismét küzdőidőn belül győzött, ezzel a legjobb négy közé jutott. A döntőbe jutásért ellenfele az a Kenéz Norbert barna öves karatéka volt, akitől ősszel két versenyen is vereséget szenvedett a döntőkben. Most azonban jó taktikai érzékkel, ellenfele gyenge pontját megtalálva, gedan gerikkel, ismét küzdőidőn belül, awazate ipponnal Bence nyert, és jutott a döntőbe. A döntőben nagyon kemény ellenfele volt, akivel szemben küzdőidőn belül nem sikerült találatot elérnie, bár több szép jodan gerije is volt, de a bírók nem láttak értékelhető találatot, így döntetlent hirdettek. A hosszabbításban is nagyon határozottan, keményen küzdött Bence, és a hosszabbítás végén sikerült jodan gerivel wazaarit szereznie, ezzel nyernie. Bence ezzel megszerezte az aranyérmet, kategóriája magyar bajnoka lett 2004. évben, megvédve 2003. évben szerzett bajnoki címét.

Domszky Tamás kategóriájában heten indultak. A négy közé jutásért küzdőidőn belül simán és gyorsan nyert jodan gerikkel, awazate ipponnal. A döntőbe jutásért nagyon agresszív, harcos ellenfelet kellett legyőznie, aki néhányszor eléggé megszorította a versenyzőnket, de Tamás kiváló állóképességének köszönhetően nem tudott találatot bevinni. Tamás szépen kontrollált jodan gerivel wazaarit szerzett, és ezzel a döntőbe jutott. A döntőben a tőle megszokott szép lábmunkával, jodan gerikkel, küzdőidőn belül, awazate ipponnal ismét simán nyert. Tamás ezzel aranyérmet szerzett, kategóriája 2004. évi magyar bajnokaként.

Gyuri Pál kategóriájában öt induló volt. Pál első küzdelmét a döntőbe jutásért vívta, ahol igen impozánsan, kiváló, nagyon erős kake tsukikkal, mindössze 10 másodperc alatt, awazate ipponnal megszerezte a győzelmet és döntőbe jutott. A döntőben is a tőle megszokott módon, határozottan támadta ellenfelét chudanban, és ismét küzdőidőn belül, kake tsukival és gedan mawashival, awazate ipponnal nyert. Pál ezzel megszerezte az aranyérmet, kategóriája magyar bajnoka lett 2004. évben, megvédve 2003. évben szerzett bajnoki címét.
Budapesten került megrendezésre 2004. április 4-én a Nyúl Kupa Gyermek, Serülő, Ifjúsági és Junior meghívásos területi utánpótlás verseny.

Versenyzőink:

  • Litauszki Zoltán 3. kyu (serdülő, könnyűsúly) II. helyezett
  • Domszky Tamás 3. kyu (serdülő, középsúly) I. helyezett
  • Ilcsik Réka 7. kyu (junior) -
  • Hutter Tamás 7. kyu (gyermek I., nehézsúly) I. helyezett
  • Takács Bence 8. kyu (serdülő, könnyűsúly) I. helyezett
  • Gyuri Pál 8. kyu (serdülő, nehézsúly) II. helyezett
  • Dávid Tünde 9. kyu (gyermek II.) II. helyezett
  • Menyhárt Dávid 10. kyu (gyermek II., nehézsúly) II. helyezett
A versenyt az RTK Dojo szervezte, melyre meghívást kaptak az RTK Dojo, a Tameshiwari Dojo, valamint a Honvéd Zrínyi SE Tradicionális Kyokushin Karate Szakosztály versenyzői. A versenyen mintegy 70 fő vett részt, akik kategóriájukban súlycsoport és születési év szerint indultak.

Ilcsik Réka kategóriájában négy induló volt, ahol körmérkőzéses rendszerben küzdöttek a versenyzők. Réka valamennyi ellenfele zöld öves, rutinos, régóta versenyző karatéka volt, akikkel szemben kitartásban fel tudta venni a versenyt, de a technikai fölénnyel és rutinnal nem. Rékának sajnos nem sikerült küzdelmet nyernie, így a negyedik helyen végzett.

Dávid Tünde első versenyén vett részt, ahol kategóriájában ketten indultak, így Tünde a helyezésért mérkőzött. Ellenfele ugyan valamivel kisebb termetű, de magasabb övfokozatú, sárga öves volt. Tünde kitartóan küzdött, de végül technikásabb ellenfele nyert, ezzel Tünde a második helyet és ezüstérmet szerezett.

Menyhárt Dávid szintén első versenyén vett részt. Kategóriájában három indultak, akik körmérkőzésben küzdöttek meg egymással. Első küzdelmében ügyesen támadott, jól védekezett és chudan tsuki-ra kapott wazaari-val nyerni tudott. Dávid második küzdelmét egy nála nagyobb termetű ellenféllel vívta, akivel szemben a tiszta küzdőidőt döntetlenre tudta kihúzni, de ekkor már sajnos elfáradt, így ellenfele awazate ipponnal győzött. Dávid egy nyert küzdelemmel a második helyen végzett, ezüstérmet szerezve.

Gyuri Pál kategóriájában szintén három induló volt, így ő is körmérkőzést vívott. Első ellenfelét leléptették szabálytalan technika (jodan tsuki) miatt, így Pál nyert. Második küzdelmében Pál a tiszta küzdőidőben nem tudott értékelhető találatot elérni, de ellenfele sem, így hosszabbítás következett. Sajnos ekkor Pál már kicsit elfáradt, így rutinosabb, zöld öves ellenfele tudott pontot szerezni és nyerni. Pál egy megnyert küzdelemmel a második helyen végzett és ezüstérmet szerzett.

Litauszki Zoltán kategóriájában négy induló volt. Első ellenfelét kemény küzdelemben győzte le, pontos jodan mawashi-val. A döntőt Takács Bencével vívta, ahol szép lábmunkával megszorította ellenfelét, de ellenfele Zoltán pillanatnyi lazítását kihasználva bevitte a döntő találatot. Zoltán ezzel a második helyen végzett, ezüstérmet szerezve.

Hutter Tamás kategóriájában öten indultak, Tamás a négy között kezdett a döntőbe jutásért. Első ellenfelét simán verte küzdőidőn belül, jodan mawashi-val, awazate ipponnal, ezzel a döntőbe jutott. A döntőben nagyon kemény, harcos ellenfele volt, akivel először nagyon kiegyenlített volt a küzdelem. Tamás jól védekezett, így ellenfele nem tudott pontot szerezni. Tamás a küzdőidő vége előtt pár másodperccel viszont a tőle megszokott szép lábmunkával, jodan mawashi-val megszerezte a döntő találatot és nyert. Tamás így az első helyen végzett, aranyérmet szerezve.

Domszky Tamás kategóriájában szintén öt induló volt, Tamás is a négy között kezdett. Első ellenfele nagyon agresszívan, keményen küzdött, de Tamás jól védekezett, és erőteljesen támadott. Értékelhető találat ugyan nem született, de a küzdelem lefújása után Tamás ellenfele nem bírt talpon maradni, láthatóan nem tudta volna hosszabbításban folytatni a küzdelmet, így bírói döntéssel Tamás nyert, jobb állóképességének köszönhetően. A döntőben szintén erős, harcos ellenfele volt, a tiszta küzdőidőben nem is született értékelhető találat. A hosszabbításban Tamás nagyon ráhajtott, így sikerült ellenfelét chudan tsuki-val megfognia, és ezzel nyernie. Tamás nagyon kemény küzdelmeket vívva szerezte meg az első helyet, s ezzel az aranyérmet.

Takács Bence kategóriájában négyen indultak. A döntőbe jutásért első ellenfelét simán verte a tőle megszokott szép lábmunkával, jodan mawashi-val, awazate ippon-nal. A döntőben Litauszki Zoltánnal küzdött Bence, akivel először nagyon kiegyenlített volt a küzdelem. Bence azonban ügyesen kihasználta ellenfele pillanatnyi lazítását, és amikor Zoltán egy kissé leengedte a kezét, azonnal bevitte a jodan mawashi-t, amivel a győzelmet is kivívta. Bence ezzel az első helyen végzett, aranyérmet szerezve, és megkapta a legtechnikásabb serdülő versenyző különdíját is, melyet pontos, szépen kontrollált jodan geri-jeivel érdemelt ki.
Sikeres övvizsgát tettek 2004. február 14-én szakosztályunk következő karatékái:

  • Domszky Tamás 3. kyu (gyermek)
  • Litauszki Zoltán 3. kyu (gyermek)
  • Szijártó Csaba 5. kyu (felnőtt)
  • Péli Zoltán 7. kyu (felnőtt)
  • Gyuri Pál 8. kyu (gyermek)
  • Botos Eszter 8. kyu (felnőtt)
  • Szőke Nikolett 8. kyu (felnőtt)
  • Dávid Tünde 9. kyu (gyermek)
Sebényné Gyüre Katalin szakosztályvezető-helyettes, gazdasági vezető 2003. december 31-ével lemondott tisztségéről, mivel nem tudta tovább vállani a szakosztály gazdasági ügyeinek intézését. Szakosztályunkért végzett áldozatos munkáját ezúton is köszönjük A gazdasági teendőket 2004. február 1-jétől Farkas Tímea 2. kyu intézi.
Salgótarjánban került megrendezésre 2003. november 29-én a Mikulás Kupa 2003. gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt férfi B-C kategóriás és felnőtt női utánpótlás verseny.

Versenyzőink:
  • Domszky Tamás 4. kyu (serdülő, középsúly) III. helyezett
  • Litauszki Zoltán 4. kyu (gyermek I., könnyűsúly) III. helyezett
  • Szijártó Csaba 6. kyu (felnőtt, B-kat.) I. helyezett
  • Hutter István 7. kyu (serdülő, középsúly) -
  • Péli Zoltán 8. kyu (felnőtt, C-kat., nehézsúly) II. helyezett
  • Horváth Gergely 8. kyu (gyermek II., középsúly) -
  • Hutter Tamás 8. kyu (gyermek I., középsúly) -
  • Gyuri Pál 9. kyu (serdülő, nehézsúly) -
  • Takács Bence 9. kyu (serdülő, könnyűsúly) II. helyezett
Valamennyi versenyző egyenes kieséses rendszerben küzdött.

Domszky Tamás bemérkőző volt, a nyolc közé jutásért simán verte ellenfelét, küzdőidőn belül awazate ipponnal. A négy közé jutás sem okozott gondot Tamásnak, jó lábmunkával, jodan mawashival, wazaarival jutott tovább. A döntőbe jutásért egy kemény ellenféllel kellett megküzdenie. Tamás pillanatnyi lendületvesztését kihasználva ellenfele wazaarit szerzett, amit Tamás hamar kiegyenlített. Ekkor ellenfele, hogy blokkolja Tamás jó lábmunkáját, kemény mawashi gedanokkal támadott, melyeket Tamás igyekezett kivédeni, de az egy helyre küldött rúgások egy pillanatra megingatták, ezzel ellenfele átvette a vezetést, és awazate ipponnal nyert. Tamás így a harmadik helyen végzett. A küzdelem után Tamást kiváló küzdőszelleméért és technikás küzdelméért a mérkőzésvezető sensei Badar Attila 3. dan és az oldalbíró sempai Somogyi József 2. dan külön megdícsérte.

Litauszki Zoltán kategóriájában négyen indultak. Zoltán a döntőbe jutásért barna öves ellenfelével küzdött, aki a már előző versenyen megismert agresszív harcmodorával, kemény küzdelemre kényszerítette Zoltánt, akit egy jó tempóban bevitt chudan tsukival meg is tudott fogni, ezzel wazaarival meg is nyerte a küzdelmet. Zoltán sajnos nem jutott a döntőbe, de így is a harmadik helyen végzett.

Szijártó Csaba kategóriájában öten indultak, de ő erőnyerőként a négy között kezdett. A döntőbe jutásért ellenfelét keményen megszorította, oroshi kakato gerivel találatot is ért el, amit azonban sajnos nem adtak meg, mivel B kategóriában ez a technika nem használható. Ellenfele azonban már tartott Csabától, aki sajnos chuit is kapott fejkontakt miatt, de ellenfele ekkor feladta a küzdelmet, így Csaba a döntőbe jutott. A döntőben harcos, agresszív ellenfele volt, akit azonban Csaba több mae gerivel meg tudott fékezni, de ellenfele óvatlan kin gerije Csabát hátráltatta a küzdelemben. Értékelhető találat a tiszta küzdőidőben nem született, így hosszabbítás következett. A hosszabbításban Csaba ellenfele ismét szabálytalan volt, és fejkontakt miatt chuit kapott. Sajnos értékelhető találat a hosszabbításban sem volt, mindkét versenyző aktívan támadott, de jól is védekezett. Következett a mérlegelés, mely megállapította, hogy Csaba 6 kg-mal volt könnyebb ellenfelénél, így bírói döntéssel Csaba nyert. Csaba ezzel kategóriájában az első helyen végezve aranyérmet szerzett.

Hutter István kategóriájában tizenkét karatéka indult. István ellenfele egy nála jóval magasabb karatéka volt, aki hatásos védekezésével és agresszív támadásaival nem engedte Istvánt kibontakozni, így egyikük sem tudott értékelhető találatot elérni. A küzdelem végén a bírók István ellenfelét látták jobbnak, így István nem jutott tovább.

Péli Zoltán a kis létszám miatt rögtön a döntőbe jutott. Ellenfele agresszív, aktív harcmodorával sajnos nem tudott lépést tartani, ellenfelének sikerült Zoltánt többször is kiléptetnie a küzdőtérről. Zoltán azonban jól védekezett, így értékelhető találatot egyik versenyző sem tudott elérni. A bírók azonban aktivitása miatt Zoltán ellenfelét látták jobbnak, így őt hirdették ki győztesnek. Zoltán ezzel a második helyen végzett.

Horváth Gergely kategóriájában tizennégy versenyző indult. Gergely a nyolc közé jutásért sárga öves ellenfelét könnyedén küzdte le, jodan mawashival, wazaarival. A négy közé jutásért leküzdendő ellenfele egy nagyon agresszív karatéka volt, aki aktívan küzdött, de Gergely a tiszta küzdőidőben állta a sarat, s értékelhető találatot egyikük sem ért el. A hosszabbításban Gergely már kissé elfáradt, így ellenfelének sikerült találatot bevinnie és wazaarit szereznie, amivel nyert. Gergely így sajnos kiesett.

Hutter Tamás kategóriájába tíz karatéka nevezett be. Tamás erőnyerőként mindjárt a nyolc között kezdett. A tiszta küzdőidőben szépen támadott, jól védekezett, de értékelhető találatot sajnos nem sikerült elérnie. A babzsák berepülésének pillanatában indított jodan mawashi ugyan betalált, de időn túliként már nem adták meg, így döntetlen eredménnyel hosszabbítás következett. Versenyzőnk sajnos ekkor sem tudott pontot szerezni és a hosszabbítás végén bírói döntéssel ellenfelét hozták ki győztesnek.

Gyuri Pál kategóriájában tizen indultak. Pál a nyolc közé jutásért egy zöld öves karatékával küzdött, sokat támadott, ügyesen védekezett, de pillanatnyi megingását kihasználva ellenfele találatot ért el. Sajnos Pál sem jutott így tovább, de aktivitásáért és harci szelleméért a mérkőzésvezető sensei Badar Attila 3. dan és az oldalbíró sempai Somogyi József 2. dan külön megdicsérte.

Takács Bence a döntőbe kerülésért zöld öves ellenféllel küzdött. Ellenfele Bence védekezésének meglazulását kihasználva ugyan wazaarit szerzett, de Bence a tőle megszokott szép jodan mawashikkal meg tudta fordítani a küzdelmet, és végül awazate ipponnal nyert. A döntőben ellenfele a Litauszki Zoltánt legyőző barna öves karatéka volt, akivel az előző versenyen is a döntő küzdelmet vívta. Bence az előző versenyen is mutatott határozottságával küzdött, többször is megszorította ellenfelét, de ellenfele agresszív, erős harcmodora sok energiáját kivette, így nem tudta ellenfele védekezését áttörni. Értékelhető találatot egyik karatéka sem ért el, de a bírók Bence ellenfelét látták jobbnak, így bírói döntéssel őt hirdették győztesnek. Bence nagyon kemény küzdelemben, remek helytállással szerezte meg az ezüstérmet. Kiváló küzdőszelleméért és szép lábtechnikáiért a küzdelem után a mérkőzésvezető sensei Badar Attila 3. dan és az oldalbíró sempai Somogyi József 2. dan külön megdicsérte.
Az edzések helyszíne 2003. 11. 05-tól újból a ZMNE III. számú tornaterme.

2003. október 30-án, csütörtökön a Honvéd Zrínyi SE vezetősége rendkívüli küldöttgyűlést hívott össze, melyen egyhangúlag Bakó László alezredes úr került megválasztásra az egyesület elnökének.
Győrújbaráton került megrendezésre 2003. október 24-én a I. Shinju-kai Kupa gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt B és C kategóriás Kyokushin Karate Országos Verseny és férfi, női Kata Magyar Bajnokság.

Versenyzőink:
  • Hutter István 7. kyu (serdülő, könnyűsúly) I. helyezett
  • Hutter Tamás 8. kyu (gyermek I., középsúly) I. helyezett
  • Takács Bence 9. kyu (serdülő, szuperkönnyűsúly) II. helyezett
  • Litauszki Zoltán 4. kyu (serdülő, szuperkönnyűsúly) III. helyezett
  • Gyuri Pál 9. kyu (serdülő, nehézsúly) -
  • Domszky Tamás 4. kyu (serdülő, könnyűsúly) -
Valamennyi versenyző egyenes kieséses rendszerben küzdött.

Domszky Tamás a nyolc közé való bejutásért küzdött, bemérkőzőként. Tamás határozottan indított, folyamatos hátrálásra kényszerítette ellenfelét, aki azonban hátrálás közben is aktívan támadott. Értékelhető találatot a küzdőidőn belül egyik versenyző sem tudott elérni, és bár Tamás többször is kiléptette ellenfelét a küzdőtérről, a bírók Tamás ellenfelét látták jobbnak, bírói döntéssel őt hozták ki győztesnek, ezzel Tamás sajnos kiesett.

Gyuri Pál a négy közé jutásért küzdött nála magasabb, testesebb ellenfelével. Pál keményen indított, többször is megsorozta testre ellenfelét, és több jodan gerit is indított. A bírók azonban nem látták értékelhetőnek Pál akcióit, viszont ellenfelének megítéltek két chudan tsukit is, így Pál sajnos awazate ipponnal kikapott, bár ellenfelénél aktívabb és technikásabb volt.

Litauszki Zoltán csoportjában négyen voltak, így Zoltán a döntőbe jutásért küzdött. Ellenfele igen erősen és agresszívan küzdött, de Zoltán így is szépen helyt állt, több szép sorozata volt. Ellenfele agresszív harcmodora azonban hatékonyabb volt, így Zoltán erős küzdelemben sajnos wazaarival kikapott a későbbi első helyezettől, de így is a harmadik helyen végezve bronzérmet szerzett.

Takács Bence szintén a döntőbe jutásért küzdött első ellenfelével, akivel szemben küzdőidőn belül, két tiszta, szép jodan mawashival, awazate ipponnal nyert. Második ellenfele a Zoltánt legyőző karatéka volt, aki barna övesként Bencénél jóval rutinosabb és tapasztaltabb versenyző volt. Bencét azonban ez nem rettentette el, és igen keményen küzdött, de ellenfele, rutinját és agresszív harcmodorát jól kihasználva nyerni tudott. Bence így nagyon kemény küzdelemben helytállva végzett a második helyen, ezüstérmet szerezve.

Hutter Tamás csoportjában szintén négyen voltak, így Tamás is a döntőbe jutásért küzdött első ellenfelével. Tamás keményen indított, végig fölényben volt, és ellenfele figyelmetlenségét kihasználva szépen elhelyezett mawashi jodannal, wazaarival nyert. A döntőben, előző küzdelméhez hasonlóan, végig keményen és aktívan küzdött, ellenfelének esélyt sem hagyva, és pontos jodan mawashival, wazaarival ezt a küzdelmét is megnyerte. Tamás ezzel első helyen végzett, megérdemelten szerezve meg az aranyérmet.

Hutter István első küzdelmét a négy közé jutásért vívta, melyet igen impozánsan, 15 másodperc alatt jodan kake gerivel és jodan mawashi gerivel, awazate ipponnal nyert. Második küzdelmében igen kemény ellenfelet kapott, aki jól védekezett, de Istvánnak sikerült két erős tsudan tsukival awazate ippont szereznie, így ezt a küzdelmét is küzdőidőn belül nyerte. A döntőben szintén erős ellenfele volt, akivel eleinte elég kiegyenlített volt a küzdelem. Először István szerzett wazaarit jodan mawashival, de pillanatnyi fáradt megingását kihasználva ellenfele is wazaarit szerzett. István azonban összességében aktívabb és technikásabb volt ellenfelénél, így a küzdelem végén a bírók egyhangú döntéssel őt hirdették ki győztesnek. István ezzel az első helyen végzett, megérdemelten szerezve meg az aranyérmet, melynek értékét tovább emeli, hogy küzdelmei minimális pihenőidővel szinte azonnal következtek egymás után.
Kispesten került megrendezésre 2003. október 4-én, a 2003. évi Súlycsoport Nélküli Magyar Bajnokság és Junior Súlycsoportos Bajnokság, melyen a szakosztályunk képviseletében Szilágyi József 1. kyu (A kategória) és Péli Zoltán 8. kyu (C kategória) vett részt.

Mindkét versenyzőnk egyenes kieséses rendszerben küzdött. A C kategóriába nyolc -, míg az A kategóriába tíz versenyző nevezett be a győzelem reményében. A tiszta küzdőidő 2 perc volt mindkét kategóriában.

Péli Zoltánt egy nála lényegesen nehezebb versenyzővel sorsolták össze. Zoltán technikásan, határozottan küzdött, több sorozatot, kombinációt indított. Ellenfele valamivel kevesebbet ütött és rúgott, de a jelenős súlytöbblet miatt ezek látványosabbnak tűntek. A tiszta küzdőidőben értékelhető találatot egyik versenyző sem ért el. A küzdelem végén, annak ellenére, hogy Zoltánt ellenfele még nagyobb súlyával sem tudta megingatni, a bírók a másik versenyzőt látták jobbnak, így bírói döntéssel Zoltán ellenfele jutott tovább, Zoltán sajnos ezzel kiesett.

Szilágyi Józsefnek szintén nem kedvezett a sorsolás, ellenfele Szolnoki Ádám 2. danos, rutinos, igen eredményes versenyző volt. A tiszta küzdőidőben József szépen küzdött, volt néhány ígéretes megmozdulása, de rutinos ellenfele védekezését nem tudta áttörni. A tiszta küzdőidőben ugyan József és ellenfele hatékony védekezésének köszönhetően értékelhető találat itt sem született, de Szolnoki Ádám többet támadott, így aktivitásáért bírói döntéssel őt hirdették győztesnek. Sajnos ezzel József is kiesett a versenyből.
Cím:
1132 Budapest Victor Hugo utca 6.
SA Gym

Edzések:

Kedd 08:00-09:00, csütörtök 08:00-09:00

Korosztály:
Felnőtt

Edzéseket vezeti:
Horváth János (S.T.A.R. ; BLUE; RED Instruktor)

Jelentkezés:
Horváth János
+36 30 944 5475
horvath.janos@defendo.hu


Cím:
1132 Budapest Victor Hugo utca 6.
SA Gym

Edzések:
Kedd 19:00-20:15, Csütörtök 19:00-20:15

Korosztály:
Felnőtt

Edzéseket vezeti:
Horváth János (S.T.A.R. ; BLUE; RED Instruktor)

Jelentkezés:
Horváth János
+36 30 944 5475

horvath.janos@defendo.hu
Egyéni Oktatás, privát edzés - Kyokushin Karate, Kick-box oktatás, Defendo önvédelem.jpg

Kyokushin Karate? Defendo önvédelem? Kick-box? Bármelyiket elsajátíthatod izgalmas egyéni óráinkon, ahol csak rád figyel az edző.

Lehetőség van személyi edzésekre mindenkinek, akinek elfoglaltsága miatt a klub edzésidők nem (mindig) megfelelőek, és más időpontban (is) edzene, egyéni igények szerint készülne, speciális edzést, felkészülést szeretne, alkalmanként vagy akár hosszabb távon, rendszeresen is.

Minderre lehetőség van személyi edzések keretében hétköznapokon reggel, délelőtt, délután, a klub edzésidőkön kívül.

A személyi edzéseket shihan Horváth János tartja, időpont és díjazás megbeszélés szerint.

További információkért hívd a +36 30 944 5475 telefonszámot, vagy írj a honkyokushin@yahoo.com e-mail címre.

 

  • Folyamatos tagfelvétel!

    Gyerek - felnőtt, haladó - kezdő Kyokushin Karate edzés, Kick-box oktatás és Defendo önvédelmi képzés – Reális önvédelem. Budapest X., XIII. és XVIII. kerületeiben. Edzőtábor, verseny, privát tréning.

     

    Kyo/defendo/kick-box.jpg