V. Bushido-Mikulás Kupa

OSU.HU, Dec 9, 2007.

  1. OSU.HU

    OSU.HU Genshitsu Shibu

    2007. december 9., Budapest: V. Bushido-Mikulás Kupa Kyokushinkai Karate Gyermek, Serülő, Ifjúsági és Junior meghívásos nemzetközi verseny.

    Versenyzőink:

    • Domszky Tamás 1. kyu (junior, -70 kg) II. helyezett;
    • Budai Attila 8. kyu (junior, +70 kg) III. helyezett.
    A verseny az IBK MKKSZ szervezésében, a Kyokushin-kan, az OKKH és a Seibukai, valamint Kempo és Ashihara klubok részvételével, mintegy 200 fős versenyzői mezőnnyel került megrendezésre, melyen Szlovákia is képviseltette magát.

    Domszky Tamás kategóriájában 5 versenyző nevezett, akik egyenes kieséses rendszerben küzdöttek. Tamás a négy között, előnyerőként kezdett, és bírói hiba miatt első küzdelmét meg kellett ismételni. Tamás átmeneti rosszullét miatt sajnos nem tudta legjobb formáját hozni, de így is hatékonyan védekezett, szépen leforogva ellenfele támadásairól. A jó tempóban bevitt mawashi geri jodan-nal Tamás megszerezte a vezetést, melyet ellenfele már nem tudott behozni, így első küzdelmét megnyerve Tamás a döntőbe került. A döntőben Tamás ellenfele egy nála magasabb termetű fekete öves versenyző volt, Tamás szépen védekezet, de támadásait ellenfele is hatékonyan védte, a küzdőidő végéig egyikük sem tudott találatot elérni, így hosszabbítás következett. Tamás ekkor is keményen állta a sarat, szépen küzdött, de ellenfele ekkor már aktívabb volt. Ugyan a hosszabbításban sem volt találata egyik versenyzőnek sem, de a bírók Tamás ellenfelét látták jobbnak, bírói döntéssel. Tamás ezzel a második helyen végzett és ezüstérmet szerzett, aminek értékét emeli, hogy Tamás rosszulléte miatt sajnos nem volt a legjobb formában, de így is vállalta a megmérettetést, és küzdőszellemét nem törte meg az sem, hogy első mérkőzését újra le kellett küzdenie.

    Budai Attila kategóriájában három induló volt, így ők körmérkőzést vívtak. Attila első küzdelmében még nem volt igazán formában, ütéseire nem figyelt eléggé, így két túl magasra indított ütésért is chui-t kapott, ami összesítve genten. Mivel a küzdőidő alatt értékelhető találat nem született, sajnos Attila genten-nel nem nyerhetett. Második küzdelmében Attila már kiváló formát mutatott, nagyszerű küzdőszellemmel mérkőzött fekete öves ellenfelével, akinek méltó partnere volt. Attila sorozatos és nagyon kemény chudan tsuki-jaival keményen megszorongatta ellenfelét, és nem sok hiányzott a védelem áttöréséhez. Azonban a küzdőidő végig nem sikerült egyik versenyzőnek sem találatot elérnie, pedig nagyon lendületesen küzdöttek, olyannyira, hogy Attila ellenfele sajnos a "yame" vezényszó után indított és vitt be Attilának szabálytalan technikát. Attila a gyors orvosi ellenőrzés után szerencsére sérülés nélkül állt fel. A bírók azonban minden erőfeszítése ellenére Attila ellenfelét látták jobbnak és rutinosabbnak, így az bírói döntéssel nyert. Attila remek küzdőszellemet mutatva nagyon kemény mérkőzéssel lett harmadik helyezett és bronzérmes.

    Az eredményhirdetést követően a verseny szervezői a résztvevő stílusszervezetek, valamint klubok képviselőinek emléklapokkal kedveskedtek.
     
Címkék:

  • Folyamatos tagfelvétel!

    Gyerek - felnőtt, haladó - kezdő Kyokushin Karate edzés, Kick-box oktatás és Defendo önvédelmi képzés – Reális önvédelem. Budapest X., XIII. és XVIII. kerületeiben. Edzőtábor, verseny, privát tréning.

     

    Kyo/defendo/kick-box.jpg