Szakosztály értekezlet

OSU.HU, Mar 5, 2007.

  1. OSU.HU

    OSU.HU Genshitsu Shibu

    A szakosztály 2007. március 5-én értekezletet tartott. Két napirendi pont került megbeszélésre: a szakosztály 2006. évi tevékenysége és eredményei, valamint szakosztályvezető választás.

    Sensei Horváth János 4. dan, szakosztályvezető röviden értékelte a szakosztály előző évi tevékenységét, méltatta az elért eredményeket, és szakosztályvezetői dicséretben részesítette a kiemelkedő teljesítményt elért tagokat (versenyzők közül Domszky Tamás, Hutter Tamás, Menyhárt Kyra, valamint szakosztályért végzett munkájáért sempai Bagi László és Farkas Tímea).

    Ezután Sensei bejelentette, hogy le kíván mondani a szakosztály vezetéséről, melyet röviden indokolt (stílusszervezetben végzett egyre bővülő tevékenysége), és szakosztályvezetőnek javasolta sempai Bagi Lászlót. Sempai elfogadta a jelölést, és szavazást kért, melynek során a szakosztály jelen lévő tagjai (a taglétszám több mint 50%-a) egyhangúlag megszavazta Sensei javaslatát. Ezzel 2007. március 1-jétől a szakosztály vezetője sempai Bagi László 2. dan, helyettese maradt sempai Farkas Tímea 1. kyu. A stílusszervezet (MTKKSZ) felé a szakosztály képviseletét branch directorként továbbra is sensei Horváth János 4. dan látja el.
     
Címkék:

  • Folyamatos tagfelvétel!

    Gyerek - felnőtt, haladó - kezdő Kyokushin Karate edzés, Kick-box oktatás és Defendo önvédelmi képzés – Reális önvédelem. Budapest X., XIII. és XVIII. kerületeiben. Edzőtábor, verseny, privát tréning.

     

    Kyo/defendo/kick-box.jpg