2008. július 3-7. között tartottuk meg hagyományos nyári edzőtáborunkat, melyet ezúttal a shibu klubjaival közösen rendeztünk meg. A helyszín Zánka volt, a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum, ahol a szegedi, kiskunmajsai, kiskunfélegyházi, püspökhatvani, veresegyházi és budapesti klubokból érkezett több mint nyolcvan résztvevő nagyszerű körülmények között edzhetett. A hagyományos edzésrendet (reggeli, délelőtti és délutáni edzés) zenés karate, éjszakai erőpróba és balatoni vízi edzés színesítette. Az éjszakai erőpróbán induló kilenc csapat hatalmas lendülettel versenyzett, valamennyi csapat eredményesen teljesítette mind a hét nehéz akadályt, és igen szoros eredmények születtek. A július 6-án megtartott övvizsgán 16 fő állt fel vizsgázni, közülük ketten 1. dan-ra. Az igen kimerítő technikai és küzdő vizsgát valamennyien eredményesen teljesítették. A Honvéd Zrínyi SE tagjai közül sikeres vizsgát tett Domszky Tamás 1. dan-ra, dr. Ács Tibor 2. kyu-ra, Hutter Tamás 4. kyu-ra, Bende Kristóf 8. kyu-ra, Püski Péter 9. kyu-ra és Czesznak Zoltán 9. kyu-ra. Szegedi testvérklubunkból sikeres vizsgát tett Ördög Balázs 1. dan-ra, akinek ezúton is szívből gratulálunk! A demonstráción kiválóan szórakoztunk a csapatok jobbnál jobb paródiáin, bemutatóin. A tábort hangulatos sayonara-party zárta, melyen a szervezők valamennyi résztvevőnek elismerő oklevéllel kedveskedtek.