BUSHIDO KUPA

OSU.HU, Oct 21, 2009.

  1. OSU.HU

    OSU.HU Genshitsu Shibu

    2009. november 21., Budapest: BUSHIDO KUPA I. Össz Knock-down Karate gyermek, serdülő, ifjúsági és junior Utánpótlás Bajnokság.
    Indulók:

    Hutter Tamás 3. kyu (junior, -70 kg) --
    Nagy Bence 8. kyu (ifjúsági, -70 kg) --
    Nagy Enikő 8. kyu (serdülő, könnyűsúly) III. helyezett

    Az utánpótlás bajnokságra 11 szervezet 240 versenyzője nevezett, közülük - az erősödő influenza-járvány mellett - mintegy kétszázan vettek részt a versenyen. Valamennyi versenyzőnk egyenes kieséses rendszerben küzdött.

    Nagy Enikő első versenyén indult, ahol kategóriájában négyen neveztek. Enikőnek nem kedvezett a sorsolás, mivel egy rutinos sárga öves versenyzővel kezdett, aki már korábban több versenyen is komoly eredményeket ért el. A küzdőidő első felében Enikő remekül állta a sarat, jól védekezett és támadott, szép leforgásaival és elmozgásaival ellenfele támadásait sikeresen kerülte ki. Sajnos Enikő a küzdőidő második felére kezdett elfáradni, hatékonysága csökkent és így ellenfele be tudta vinni a találatot, mellyel a győzelmet is megszerezte. Enikő így a harmadik helyen végzett és bronzérmet szerzett, attól az ellenféltől kapva ki, aki később a kategóriagyőzelmet is megszerezte. Enikő első versenyén nyújtott teljesítménye bíztató kezdet, a későbbiekben nagyobb tapasztalatok birtokában még jobb teljesítményt várhatunk tőle.

    Hutter Tamás kategóriájában nyolc induló volt, Tamás a négy közé jutásért kezdett. Tamás ellenfele egy nagyon erős, technikás karatéka volt, de Tamás jó védekezésével és hatékony támadásaival sokáig nem engedte kibontakozni, de végül ellenfele fizikai fölénye meghozta számára a győzelmet, így Tamásnak sajnos nem sikerült továbbjutnia.

    Nagy Bence kategóriájában több, mint tíz induló volt, Bence a nyolc közé jutásért kezdett. Bence szépen támadott, jól védekezett, sokáig kiegyenlített küzdelem folyt. Ellenfele pillanatnyi lazítását kihasználva Bence egy villámgyors, pontos mawashi geri jodan-nal magához ragadta a vezetést. Ellenfele erre beerősített, de Bence állta a sarat, nem engedte ellenfelét találatot elérni. Ez azonban nagyon kivette és Bence a küzdőidő végére elfáradt, így ellenfele az utolsó másodpercekben egyenlíteni tudott. Hosszabbítás következett, sajnos Bence ekkor már nem tudta leküzdeni fáradtságát, és ugyan találat nem született, de a bírók egyhangúlag ellenfelét látták jobbnak. Bence sajnos nem jutott tovább, de ígéretes felvillanásokat mutatott, így joggal bízhatunk további fejlődésében.

    2009 BUSHIDO KUPA.jpg
     

    Képek (galéria előhívása a kis képre kattintva):

    #1 OSU.HU, Oct 21, 2009
    Utolsó frissítés dátuma: May 11, 2020
Címkék:

  • Folyamatos tagfelvétel!

    Gyerek - felnőtt, haladó - kezdő Kyokushin Karate edzés, Kick-box oktatás és Defendo önvédelmi képzés – Reális önvédelem. Budapest X., XIII. és XVIII. kerületeiben. Edzőtábor, verseny, privát tréning.

     

    Kyo/defendo/kick-box.jpg

  • Facebook