A mai edzésen vezetőedzőnk, Shihan és szakosztályvezetőnk, Laci sensei értékelte a csapat éves tevékenységét. Szép versenyeredmények születtek (7 aranyérem, 9 ezüstérem és 6 bronzérem és több jegyzett helyezés). A csapat egy része nagyon szorgalmasan látogatja az edzéseket, másoknak még van lehetőségük ezen a téren erősíteni. Hátra van még a téli edzőtábor, ahol - reményeink szerint - a kemény edzések és a komoly hozzáállás, az akaraterő és a maximális teljesítmény még sikeres vizsgákat hozhat az arra érdemeseknek. A mai edzésen - hosszas mérlegelést követően - kisebb elismerések is átadásra kerültek: Kiemelkedő aktivitása (magas edzéslátogatás, egyéb plusz teljesítmények) alapján a szakosztály vezetése emléklap és tárgyjutalom elismerésben részesítette Marton Orsolya 6. kyu és Sándor Bence 10. kyu karatékákat. Kiemelkedő versenyteljesítménye (versenyeredmények és versenyeken való részvétel) alapján a szakosztály vezetése emléklap és tárgyjutalom elismerésben részesítette Bakk Orsolya 7. kyu és Blazsán Gergely 8. kyu karatékákat. Szívből gratulálunk a kimagasló teljesítményekhez. Remélhetőleg a jövőben minél többen elismerésben részesülhetnek teljesítményük és eredményeik alapján!